Hosszú idők óta foglalkozol egy adott dologgal: legyen az szakmai téma, hobbi vagy bármi más, lényegtelen. Nálad milyen lépcsőfokai vannak a tanulásnak?
Én először is, megtalálom az adott dolgot (vagy az talál meg engem), s nekiállok megismerkedni vele. Valahogy így: “Helló, Ághy vagyok.” - “Örvendek, SharePoint személyesen.” Kóstolgatjuk egymást. Egyre több részletét megismerem, de a kép még nem áll össze. Mint amikor nekiállsz kirakni egy hatalmas puzzle-t, de még nem tudod, mit ábrázol a kép. Körvonalazódik egy-egy momentum, de az egész még csak nem is sejlik előtted.
Egyszer csak megtalálsz egy fontos elemet. Majd még egyet. Még egyet… S hirtelen összeáll az EGÉSZ. Vannak még hézagok, az összes darab még nem került a helyére, de már látod a képet. Micsoda érzés!
Én ekkor érem el általában azt a pontot, amikor már éjjel sem tudok aludni, annyira foglalkoztat a téma, s félálomban ugrik be egy-egy részlet, hogy hova is kellene elhelyeznem, vagy mihez kezdjek vele. Néha még fel is kelek az éjszaka közepén, hogy kipróbáljam - máskor csak másnap reggel állok neki. Ezek a legjobb ötleteim általában…
Ismerős? 
Ma találtam egy cikket, amelyben egy mondat nagyon megfogott, az írás fő tartalmától teljesen függetlenül:
“With such an aggressive timeline, planning was incredibly important.“
Vajon a cégek/fejlesztők hány százaléka gondolkodik így? Sajnos én elsősorban pont az ellenkezőjével szoktam találkozni: kevés az idő? Akkor uccu neki, essünk bele! Fejlesszünk azonnal, gondolkodás nélkül! Tervezés? Időpazarlás! Dolgozzunk inkább, doksigyártás helyett…
Pedig a tervezés sokkal több, mint esőerdőirtás vagy dobozrajzolgatás…
A napokban sokat gondolkoztam azon, hogy vajon hogyan is lehetne megfogalmazni a kérdést egy igen egyszerű kérdésre: miért van szükség tervezésre projektjeink során? A válasz továbbra is legalább olyan nehéz, mint amilyen könnyűnek tűnik, de eszembe jutott egy hasonlat.
Homokvárat építeni mindenki tud. Ilyet vagy olyat, de tud. Lehet, hogy egyszerű lesz. Talán lesznek benne alagutak. Körülötte “várárok”. Annak idején gyermekkori barátnőmmel “kertet” építettünk a vár köré faágakból, virágokból, sőt időnként még be is népesítettük katicabogarakkal Az öcséink zászlót tűztek a tetejére, utakat, hidat építettek. Ezt még nem hívom tervezésnek, bár ez nyilvánvalóan vita tárgya lehet.
A házépítés már más kérdés - itt jön képbe a tervezés, az architektúra. Lehet elképzelésem arról, milyen házat szeretnék. Tudhatom a szobák számát, elrendezését, a konyha tájolását vagy álmaim fürdőkádjának méretét. De ahhoz már nem értek, hogy ennek megvalósításához mi kell. Nem tudom, milyen falat építsek, statikailag hogyan lesz stabil a házam. Nem tudom azt sem, gépészetileg milyen megoldások kellenek, sőt: milyen megoldások állnak rendelkezésemre. Sok-sok olyan dolog, melyeket tudatosan vagy nem, de használok, mégsem értek hozzá. Jó esetben észre sem veszem ezeket a dolgokat.
Ehhez már kell a tervezés. Kell a jó architektúra - ami engem, mint “ügyfelet” kiszolgál, elégedett leszek, de nem kell foglalkoznom vele.
Ez a különbség. Szerintem.
Április elején adtam hírt arról, hogy saját vállalkozás indítására adtuk a fejünket. Azóta látszólag nem sok dolog történt, ám a háttérben gőzerővel zakatoltunk előre. A cég megszületett, van irodánk, bejegyezték a domaint, elkészült a weboldalunk is. Vannak embereink, folyamatosan tárgyalunk, egyeztetünk, pezseg az élet.
Ezentúl a SharePoint-témájú írásaim elsősorban a céges oldalon jelennek majd meg (RSS itt), de természetesen ez a blogom is éli tovább saját életét…
A: - Valami ilyesmire gondoltál?
B: - Igen… - Majd némi gondolkodás után: - De nem?
Szerintetek? 
