ÁghyBlog

“a hamarosan induló Informatika Tisztán sorozat nem váltja majd le a korábbi (és jövőben is folytatódó) TechNet Szemináriumokat. Míg a TechNet Szemináriumok elsősorban a legújabb (épp megjelent, vagy maximum fél éves) termékekről, megoldásokról szólnak, addig ez az új sorozat a már nagy számban piacon lévő szoftverekkel kapcsolatban fog gyakorlati információkkal szolgálni az érdeklődő rendszergazdák számára.“

Forrás: Microsoft TechNet

Sok ember blogol, sokan sokfélét, sokféleképpen. Jómagam is szakmai bloggal kezdtem, aztán jött a kisfiam életéről szóló, majd a céges… emellett ha időmilliomos lennék, egészen biztosan vezetnék egy gasztroblogot is, már jó ideje piszkálja a fantáziámat. (Persze időmilliomos nem vagyok, időnként inkább időhajléktalannak érzem magam…)

Van, aki “titokban” blogol, álnéven. Így egyrészt azt írhat le és úgy, ahogy akar, senki nem jön rá, hogy ő volt az (persze csak ha jól csinálja). Mások vállalják a nevüket, arcukat, ezzel együtt véleményüket, hozzászólásaikat is. Gondolom, kiderült, hogy én ez utóbbi kategóriába tartozom, úgyhogy a másikkal most nem is foglalkoznék.

Szóval, miért is blogolok? Nyilván van benne egyfajta exhibicionizmus, az, hogy meg akarom “mutatni” magam. Nyilván az is benne van, hogy szeretném megosztani a tudásomat, ismereteimet, élményeimet másokkal. Igen, egyfajta “önreklám” is ez, bár kétségkívül nincs mögötte semmiféle “marketing-terv” vagy hasonlók. (Na jó, a cég mögött nyilván van, de az egy másik történet…)

Szóval, blogolok. Magamnak, Nektek. Vagy Nektek s magamnak?

Tegnap találtam egy cikket, amelynek írója összegyűjtött 10 tippet, amely segít megőrizni a blogod látogatottságát. Vagy netán növelni is… Igen, bizonyos szempontból ezek már marketing-eszközök, hiszen valami miatt szeretné az ember a nagyobb látogatottságot. Attól függ, ki miért blogol… Számomra is van bőven hol javulni, s ezt persze nemcsak a fenti cikk alapján szűrtem le. Gyakrabban, többet, érdekes dolgokat, tematikusan, mindent a maga helyén, idejében.

Nyilván ehhez néhány dolgot át kell alakítanom, elsősorban olyanokat, melyeket Ti nem láttok, csak a hatásait-mellékhatásait érzitek. Főként időmenedzsment, erőforrás-kihasználás és hasonlók tekintetében. De igyekszem, igyekszem…

Adott az ügyfél, saját(os) igényeivel. Adottak a fejlesztők, akik megvalósítják a feladatot. S vagy Te, aki az interfészt jelented közöttük. Az ügyfél rád zúdítja összes óhaját-sóhaját, Te ezeket lefordítod “emberi” nyelvre, s továbbítod a fejlesztők felé. Összehangolod az ő munkájukat, elkészíted a feladatleosztást, kicsit “rabszolgahajcsárként” pátyolgatod őket. Amit elkészítenek, továbbítod az ügyfél felé, szakmailag is Te felelsz értük és a munkájukért.

Magyarul Te vagy az interfész, akinek az információtovábbításon felül feladata annak konvertálása is.

Sőt, továbbmegyek. A Te feladatot az ügyfél “simogatása” is, és a fejlesztők lelkének ápolása is. Úgyhogy amellett, hogy végzed a technikai feladatod, emberileg is értened kell a két oldalt. Szép feladat

De hogyan is néz ki egy ilyen “interfészfunkció”?

Azt hiszem, a kommunikáció választott és elfogadott formáját tekintve is lépést kell tartanunk a korral. Régebben két (három) dologra hivatkozhattunk: személyes megbeszélések, telefonbeszélgetés, e-mail. A hivatalos megbeszélésekről nyilván készült valamiféle jegyzőkönyv (ugye?), az e-mail önmagában is írásos, a telefonon megbeszélt dolgokat azonban általában senki nem rögzítette semmilyen formában.
Napjainkra (úgy érzem) ez megváltozott, egyre többen ismerik fel a különféle messenger programok előnyeit. Amellett, hogy használatuk ingyenes (az internet hozzáférést ma már adottnak tekinthetjük), a beszélgetést rögzíthetjük (history), így az visszakereshetővé válik, egyértelművé téve, pontosan mi és hogyan hangzott el.

Megvan tehát a kommunikációs interfész az ügyfél-Te-fejlesztők háromszögben. Most már “csak” ki kellene használni azt, hogy tartalommal is megtöltsük a projektet.

1.) Ügyfél -> Fejlesztők irány:

Az ügyfél többnyire szóban, jobb esetben írásban, de mindenképp “szabadszöveges” formában fogalmazza meg igényeit. A fejlesztők számára ez általában nem elég egzakt, ezért le kell “fordítani” az ő nyelvükre. Ez általában valamilyen szabványos, egyezményes jelölésmódot feltételez (pl. UML), melynek segítségével pontosan definiáljuk az üzleti folyamatokat, adatokat, összefüggéseket, hierarchiákat, stb. Ez a “dobozrajzolgatás” lépése.

2.) Fejlesztők -> Fejlesztők irány:

Bizony, ilyenre is szükség van. A projekt indulásakor jó esetben válogathatsz, kikkel szeretnél/érdemes együtt dolgozni. Rosszabb esetben kész “készletből” gazdálkodhatsz. Mindkét esetben érdemes végiggondolni néhány dolgot:

• Melyik fejlesztőnek mik az erősségei? Hogyan lehetne ezeket kihasználni?
• Melyik fejlesztőnek mik a gyengeségei? Hogyan lehetne ezek hatását minimalizálni?
• Dolgoztak-e már együtt az adott fejlesztők? Hogyan tudnak közösen dolgozni? Mennyire kell “fogni a kezüket”?
• Milyen lehetséges konfliktusforrásokat ismerünk előre? Hogyan lehet azokat kezelni?
• Hogyan kommunikálnak egymással a fejlesztők?
• Hogyan kommunikálnak Veled a fejlesztők? Mennyire fogod átlátni, mikor mi történik, s mennyire dolgoznak “zárt ajtók” mögött? Mennyire szeretnéd/akarod ezt szabályozni? (Nyilván itt annak is nagy szerepe van, hogy helyileg egy helyen ültök-e, vagy pl. távmunkában dolgoznak a fejlesztők.)
• Hogyan kezeled a projekt során felhalmozott tudást? Hagyod “szublimálni”, vagy folyamatosan építesz és építtetetsz egy céges tudásbázist?
• stb. stb. stb.

3.) Fejlesztők -> Ügyfél irány:

A kész (rész)terméket át kell adni az Ügyfélnek. Őt nem érdekli, ki, hogyan, mikor végezte el a feladatot, számára egy dolog fontos: határidőre, minőségi megoldást kapjon. És ezért Te felelsz! Függetlenül attól, hogy ki hibázott, ha probléma lép fel, az a Te sarad, nem háríthatsz. Általában jogilag sem, de etikailag semmiképp.

Fontos tehát, hogy (ha teheted) csak olyan emberekkel dolgozz együtt, akikben, és akiknek a munkájában megbízol. Mindig legyen tartalékidő és -erőforrás a becslésekben, hiszen váratlan fordulatok mindig bekövetkezhetnek. S többnyire be is következnek… Annak idején, amikor legelső projektbecslésemet készítettem, ezt az utasítást kaptam az akkori főnökömtől: “Számold át, gondold végig… S amikor kigondoltál egy számot, annak a kétszeresét áruld el nekem…” - Nyilván amikor az ember már tapasztaltabb, ennyire nem sarkított a helyzet, de soha ne centizzünk ki semmit!

S ha sikerül időben átadni mindent, s az ügyfél is elégedett? Akkor lehet ünnepelni egy kicsit. S az ünneplés után lehet folytatni a munkát…

Zsolttal folytatott keddi beszélgetésem (egyik) eredménye: linkgyűjteményemet én is átemeltem a del.icio.us alá. Használjátok Ti is egészséggel