A MOSSkola immár több mint félszáz taggal fut, alig 10 nap alatt. A visszajelzések már most igen pozitívak, pedig még csak ezután jön az igazi “mélyvíz”!
A héten három napot töltöttem ügyfélnél, két helyen. Érdekes problémákra (és megoldásokra) akadtunk, ezekről sorban írom majd a cikkeket is. Egy ilyen a SharePoint menü többszintűvé tétele, amelyről már írtam is. Bár nem probléma, mégis sokak számára “homály” fedi a jogosultságkezelés pontos módját, ezért erről is született egy cikk az elmúlt napokban.
Dolgozunk a további megrendelések teljesítésén is, készülnek a tervek, folynak a fejlesztések, egyeztetünk, pezseg az élet. Bár fokozatosan nő a létszám, továbbra is keresünk .NET fejlesztőket is…
Az egyik ügyfélnél például egy nagyon érdekes, sokszereplős architektúra tervezésének utolsó simításait végezzük. Évi több százezer/millió dokumentum, munkafolyamatok, nyilvántartás-iktatás, archiválás… Természetesen a megfelelő dokumentumvédelem elengedhetetlen, - nemcsak a felhasználókkal szemben, hanem a külső rendszerektől érkező kérésekkel is. A sokszereplős környezet miatt ugyanis WebService-eken tettük elérhetővé a különböző funkciókat.
Másik ügyfélnél a dokumentumszámosság nem ilyen nagy, viszont még ennél is komolyabb tartalomvédelmi elvárások vannak. - Erőteljesen elkezdtük építeni tehát a SharePoint Auditing funkcióira is, sorra definiáljuk a különféle Information Management Policy-ket… Label a nyomtatáskor, minden egyes megnyitás logolása, Policy statement beépítése az Information Panelbe…
Emellett készítjük a mindenféle Workflow-InfoPath megvalósításokat, különféle folyamatokra keressük a megoldásokat. Szerződéskezeléstől projektnyilvántartásig, ügyiratoktól szigorú nyilvántartású útmutatókig. Rengeteget tanulunk, hiszen számos iparággal kapcsolatba kerülünk. Érdekes, izgalmas napokat élünk…