Egy kávézóban ülök, ritka dolog mostanában! Egy elmaradt megbeszélés után, helyett várok a következőre, s közben a laptopom a társaságom. Net nincs ugyan, de szerencsére van annyi offline tartalom a gépemen, CD-ken, stb. (női táska titkai…), hogy bőven tudok mit blogolni. Pár éve még fel sem merült az emberben, hogy net legyen az otthoni gépén (már a saját gép is nagy szó volt!), most pedig gondolkoznom kell, mihez kezdjek egy offline laptoppal…
Gyakran felmerül bennem a gondolat: 10 éve érettségiztem. A középiskolában találkoztam először az INTERNETtel (harmadéves koromban vezették be a suliba), akkor kaptam meg életem első számítógépét (4MB memóriával és 40MB winchesterrel), sőt életem első “kollaboratív”, hálózatra építő programját is akkor készítettem: Turbo Pascalban írtunk egy chat-programot az egyik (hasonlóan megszállott) sráccal. Micsoda sikerélmény volt! Óra közben is vidáman chatelhettünk az akkori Novell hálózaton keresztül! Persze egymás mellett ülve…
És mi van ma? - Felháborodunk, ha nem tudunk online elindítani egy átutalást. Nem értjük, miért van szolgáltatás-kiesés pont akkor, amikor a világ túlsó végén lévő ismerőseinkkel videokonferenciázunk. Leülünk egy kávézóban, és az első, amit megnézünk, hogy lát-e a laptopunk publikus wifit…
És vajon mi lesz majd 10 év múlva? Sőt: tud, mer ma valaki bármit is jósolni az elkövetkező évekre? Amint elnézem napjaink történéseit, az ODC bejelentéseit, a különféle blogokat és híreket: én most arra sem mernék tippelni, mi lesz jövőre… Olyan szintű váltást, sőt: szemléletváltást érzek, látok az Office-világban, amelyet nem kis erőfeszítésembe kerül követni. No nem azért, mert vadásznom kell az információkra, sőt! Egészen biztos vagyok benne, hogy arányaiban még ma is keveset tudunk a jövő Office-áról, de már így is épp eleget ahhoz, hogy azt mondhassuk: az Office 2007-ben hozott változások nagy valószínűséggel csak a kezdetet jelentik. Pedig a 2003 -> 2007 ugrás sem kicsi…
Mire alapozom vajon ezt az óriási lelkesedést? Az ODC hozott néhány érdekes bejelentést, melyekre önmagukban is felkapja az ember a fejét, de ha aztán elkezd kicsit gondolkozni, beindul a fantáziája… Vegyük például az OBA Composer Reference Toolkit-et. Mi ez? Tényleg “csak” egy eszköz, amely segít nekünk, vagy AZ eszköz, amely megváltoztatja a világot, s amelyre 10 év múlva ismét kérdőn nézünk vissza: mi jöhet ezután?
Egy konkrét példán keresztül szeretném bemutatni az eszköz erejét, és a benne rejlő lehetőségeket. Ha tippelnetek kellene, melyik az a terület, ahol extra érzékeny adatokat tárolnak, extra fontos a biztonság, és extra speciális igényeknek kell megfelelni, mi jutna eszetekbe először? - Feltehetőleg az elsők között lenne a pénzügyi szektor. De vajon azt gondoltátok, hogy egy ilyen kaliberű eszköz (OBA Composer) egyik első referenciája pont a “Financial Services OBA Component Library” lesz?…
Én nem mertem volna erre tippelni…
Vegyünk tehát egy átlagos pénzintézetet (bank, biztosító, befektetés, stb.) - hogyan néz ki általában az infrastruktúra? Az ODC egyik slide-ja nagyon jól szemlélteti az általános (és szomorú) képet:

Túl sok pénzintézeti tapasztalattal nem rendelkezem, de azt hiszem, szép kihívás egy ilyen rendszerbe belenyúlni…
Ha rendet szeretnénk rakni (miért is ne? :-)) , több lépcső vár ránk: a kapcsolatok, interfészek rendezése mellett a biztonság, de a rendszer agilitása is életbevágó kérdés. Sőt, ezen a kényes szakterületen még az iparági (pénzügyi) szabványok, törvények is rendkívül szigorú kereteket szabnak számunkra. S ha még mindig nem adtuk fel, íme a jó hír: a Financial Services OBA Component Library pont ebben segít nekünk…
Képzeljetek el kb. 90 komponenst. Igen, mindez egy OBA component library, ráadásul egy jelentős része már most, ingyenesen elérhető! És hamarosan tovább bővül a kör, érdemes odafigyelni.
Bank, biztosítás, tőkepiac… Online banking, bróker megbízások, biztosításkövetés, …
Folyt.köv. hamarosan - ezt még nekem is emésztenem kell…