Bemutatkozás
örtént, hogy 1980 elején egy vidéki kisvárosban született egy leányka. Ez lettem én. Szép lassan felcseperedtem, általános és középiskolába otthon jártam. Elég sokféle tanulmányi versenyre jártam (többé-kevésbé önszántamból :)), matek, számtech, fizika, kémia, helyesírás…
Szép lassan azonban ezeket egyre csak faragtam lefelé, míg végül a lista a matek-számtech párosra redukálódott. Ezekből azonban mindenevő voltam. A gimi számtech-termébe gyakorlatilag szabad bejárásom volt, akkor és annyit voltam ott, ami jólesett.
16 éves koromban kaptam meg az első otthoni számítógépemet, egy 486-ost, 40MB vinyóval és 5MB memóriával… Innen kezdve szinte éjjel-nappal ez volt a program. 17 éves koromra készítettem egy német-magyar szótárat, amellyel egyrészt harmadik lettem egy országos programozó versenyen, másrészt megjelent az akkori Új Alaplapban is - elérhetőségeimmel együtt.
Innen kezdve nem volt megállás. Azt eddig is tudtam, hogy ebbe az irányba akarok továbbtanulni. Először a JATE, majd az ELTE volt számomra az “isten”, erről álmodoztam. Aztán egyszer felhívott valaki a szótárral kapcsolatban, hogy lennének továbbfejlesztési ötletei, és különben is, nagyon tetszik neki. Amikor megtudta, hogy még csak 17 éves vagyok, ledöbbent, és arról érdeklődött, merre szeretnék továbbtanulni. ELTE?! Hogyhogy?! Miért nem BME? - kérdezte.
Nem is tudtam akkor még a BME-ről szinte semmit, mérnökegyetem, mit kereshetnék én ott, nem akarok én (klasszikus) mérnök lenni… Mesélt kicsit az infó szakról, hiszen ő ott tanít(ott). Amikor elköszöntünk egymástól, már tudtam, hogy ez kell nekem. Így kerültem a BME-re.
Azóta sem tudom, ki volt ő. Lehet, hogy találkoztunk azóta, oktatott vagy vizsgáztatott. Talán már soha nem derül ki. Mindenesetre ha mégis, köszönetet mondanék neki.
Az egyetemet 98-ban kezdtem el. 99 februárjában már dolgozni kezdtem, először fejlesztői tesztelőként, majd fejlesztőként. Nem volt könnyű a nappali egyetem mellett, de így utólag már tudom, így volt ez jó, rengeteget tanultam és fejlődtem. Ahogy telt az idő, egyre inkább a tervezés felé orientálódtam, bár kódoltam is.
Az egyetemen 2005-ben végeztem, rendszertervezés szakirányon. Ekkorra már rendszertervezőként, tanácsadóként dolgoztam, több lapba is írtam cikkeket, előadásokat tartottam. Ősszel oktatni is elkezdtem.
2006 tavaszán megszületett a kisfiunk, Bence. Pár hónapig kizárólag rá koncentráltam, vele voltam itthon, de aztán újra elkezdtem kicsit szakmázni. Terveim némileg átalakultak, de visszavonulni, eltűnni semmiképp nem szerettem volna. Ezért is született ez a blog. A régi helyett, új köntösben, új helyen, új célokkal és új szemlélettel.
2007 tavaszán végül megalapítottuk saját cégünket, az L&M Solutions Kft.-t. Ez a cég SharePoint 2007 tanácsadással, bevezetéssel, egyedi fejlesztések megvalósításával foglalkozik. Az én munkaköröm hivatalosan “vezető tanácsadó”, s tulajdonképpeni felelősségem az egész vállalat szakmai összefogása, irányítása.
A cégek, ahol/akiknek korábban dolgoztam:
- Graphisoft (1999-2001)
- Dataware (ma: T-Systems, 2001-2003)
- Polygon (2003)
- Cleware (2003-2005)
- Wildom (2005-2006)
- NetAcademia (2005 október - 2007 április)
- L&M Solutions (2007 április - )
Blogok:
- aghy.hu: Szakmai blog, elsősorban SharePointról és OBÁról.
- L&M Solutions blog: Szakmai blogom, SharePoint 2007-ről és kapcsolódó tartalmakról.
- Aghy at SharePoint Blogs: Angol nyelvű szakmai blogom.
- del.icio.us: linkblogom.
Konferenciák, előadások:
- Visual Studio 2008 Termékbejelentés (Budapest, 2008. március 27.)
- V. Architektúra Fórum (videó + prezentáció) (Budapest, 2008. március 19.)
- Microsoft Innovációs Napok (Szeged, 2007. december 13.)
Videók, beszélgetések:
- ComputerWorld kisfilm: Visual Studio 2008 bejelentés (2008. március 27.)
- Channel 9 interjú: Ági és a SharePoint (2008. január 29.)
- Architektúra Fórum: Molnár Ágnes és az Architektúra (2007. augusztus 17.)





